Alapítvány

Székely Bertalan Óvoda Közhasznú Kulturális Alapítvány az alapítói szándéknak megfelelően az óvodába járó gyermekek környezetének jobbításán fáradozik.


Az 1992. évi alapítás óta eltelt  esztendőkben jelentős sikereket értünk el rendezvények szervezésében. Kiemelt fontosságú feladatunknak tekintettük és tekintjük az óvoda anyagi támogatását.
Támogatóink a falu intézményi, vállalati környezetébe, valamint aktivistáink személyes kapcsolati körébe tatoznak. Támogatóink segítsége nélkül csak nagyon keveset tehetnénk.

Az utóbbi években az alábbi projekteket tudtuk megvalósítani az alapítványnak köszönhetően:​

2010-ben játszóteret alakítottunk ki
2011-es évben só szoba készült a gyermekeknek
2012-ben a tornateremhez öltöző, és mosdó helyiség épült
2013-as esztendőben a tetőtérben közösségi teremmel bővültünk
2014-ben az ovi informatikai eszközeit tudtuk megújítani
2015-ben elkészült az új játszótér
2016-ban fészekhintát kapott az új óvoda
2017-ben KRESZ-park került kialakításra
2018-ban az udvarokat bővítettük
2019-ben új játékokat telepítettünk az udvarokra

Várjuk felajánlásaikat az alábbi adószámra

Székely Bertalan Óvoda Közhasznú Kulturális Alapítvány
adószám: 19186797-1-13